horoszkóp

Jennifer Lopez fenekét megviselte az esés

2009.12.03. 21:25 Módosítva: 2009-12-03 21:35:55

Bár úgy tűnt, hogy az American Music Awards gálán egy kitűnő seggreesést produkáló Lopez a legapróbb sérülések nélkül megúszta a látványos bakit, Ellen DeGeneres műsorában elmondta, hogy azért a feneke még mindig fáj egy kicsit. Egyúttal azt is elmesélte, hogy a poénból megemlített betervezett esés helyett valóban mi is történt. „Tulajdonképpen az történt, hogy az egyik táncosom háta túl csúszós volt az izzadtság miatt. Ezzel sajnos nem számoltunk, ugyanis a próbákon mindig pólót viseltek.(...)A gálán azonban félmeztelenek voltak, és ahogy ráléptem a hátukra, nedves lett a cipőm talpa. Így amikor leugrottam róla, kicsúszott alólam a lábam” – állt elő az igazi magyarázattal Lopez. Hozzátette, hogy csak azért pattant fel olyan gyorsan, mert a következő lépésre koncentrált, a pillanat hevében nem volt ideje a történteken morfondírozni.  Csak később, a fellépés után tudatosult benne, hogy pontosan mi is történt. „Az egyik táncos megkérdezte, hogy jól érzem-e magam, ekkor jutott eszembe, hogy tényleg, elestem. Elég szörnyű volt, de ami megtörtént, az megtörtént” – tette hozzá.