Megérkezett a Roman Polanskit szállító autókonvoj a rendező házához - jelentette az AFP pénteken. A svájci bíróság nemrég engedélyezte az Egyesült Államokban egy kiskorú megrontásával vádolt Oscar-díjas filmesnek, hogy saját, gstaadi házában várja meg a kiadatási eljárást. Polanskinak 800 millió forint értékű óvadékot kellett kifizetnie, hogy az 1,6 millió dollárt érő gstaddi házban várhassa meg a kiadásáról szóló döntést. (FH)

A 76 éves Polanskit francia színésznő felesége, Emmanuelle Signer és gyerekei - a 9 éves Elvis és a 16 éves Moorage - várták a Svájci Alpokra néző faházban, ahol az Oscar-díjas rendező addig tartózkodik majd, amíg ki nem adják az Egyesült Államoknak. A faháznál várakozó újságírók szerint két rendőrautó hajtott rögtön az épület garázsába. Polanski az egyik kocsiban ült, de a sötétített ablakok miatt nem lehetett látni.

A "Tejút"-nak nevezett faház körül biztonsági őrök és szürke-kék egyenruhás rendőrök járkálnak folyamatosan, sőt rendőrségi kordon is körülveszi az épületet.

A svájci igazságügyi minisztérium pénteken hivatalos közleményben erősítette meg, hogy 4,5 millió dolláros (több mint 800 millió forintos) óvadék fejében elengedték Polanskit, aki házi őrizetét gstaad-i házában töltheti. (FH)