Visszafogottan bár, de dicséri a nagytekintélyű New York Times kritikusa Antal Nimród legújabb amerikai akciófilmjét, amelynek címe "Armored" (Felfegyverezve). A forgatókönyvet az első filmes James V. Simpson írta. Antal Nimródnak olyan sztárokat sikerült megnyernie a filmhez, mint Matt Dillon, Jean Reno és Laurence Fishburne.

A. O. Scott, a lap kritikusa nem mulasztja el megemlíteni, hogy Antal a Magyarországon készült, figyelemkeltő és nagysikerű filmjével, a Kontroll-al bebizonyította, hogy jól bánik az olyan történetekkel, amelyekben dolgozó emberek és járművek vannak. Az utalás arra vonatkozik, hogy az "Armord"-ban sofőrök, pénzszállító kísérők, illetve őrök szerepelnek. A sztori röviden annyi, hogy a főszereplők elhatározzák: ellopnak 24 millió dollárt az egyik pénzszállító kocsiból. Mint a NYT kritikusa megjegyzi, a filmben nem ördögi gonosztevők, nagystílű bűnözők, hanem mindennapi emberek szerepelnek.

A 35 éves Antal Nimród egyébként az Egyesült Államokban született. Filmes tanulmányait szülővárosában kezdte a Pasadena Art Center-ben 1991-ben. Magyarországra költözését követően 1995-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező szakán. Az egyetem óta hazai és külföldi reklámfilmeket rendez. 2003-ban készítette első játékfilmjét, a Kontrollt - írta a Független Hírügynökség.