Az énekesnő kijelentette, mindig is a rosszfiúk vonzották, és szerinte egy kapcsolat a kedves és aranyos fiúkkal kifejezetten unalmas. Rihanna a Glamour magazinnak mesélt a párkapcsolatokra vonatkozó nézeteiről, miután a lap megválasztotta az év nőjének. Az énekesnő, aki az utóbbi időben nyilatkozataival Megan Fox nyomdokaiba lépett, az interjú keretén belül több fontos dolgot is megosztott már a nagyérdeművel. Elmondta, számára igenis fontos a méret, sajnálja azokat a pasikat, akiknek barátnője nem küld meztelen képeket. Valamint elmondta azt is, szívesen kipróbálná magát egy leszbikus kapcsolatban. „Minden emberben ott a képesség, hogy vonzónak találja mindkét nemet. El tudnám képzelni magam egy kapcsolatban egy lánnyal” – mondta Rihanna.