A kamufelesége súlyával elégedetlen lantművész a Cool Tv szilveszteri műsorában előadta a Himnuszt, ami önmagában nem lett volna baj, ha ezt nem a saját szája íze szerint teszi. "Annyira beleszerettem a műbe, hogy muszáj volt lanton is előadnom.  A szöveghez nem nyúltam, csupán a dallamhoz: bele-belefüttyögtem és időnként trallaláztam" - nyilatkozta a Borsnak Benkő Dániel, aki szerint az ő "ünnepi díszbe öltöztetett verbunkos korszakbeli magyar himnusza" sokkal vidámabb, mint az eredeti.  A nézők állítólag nem vették túl jó néven a változtatást, és felháborodásuknak hangot is adtak. Volt, aki telefonon, volt, aki e-mailben tiltakozott. Mindez nem igazán zavarja a lantművészt, aki állítólag azt tervezi, hogy más nemzetek himnuszait is feldolgozza. Hozzátette, hogy az ihletet Jimi Hendrix jelentette számára, aki annak idején az amerikai himnuszt saját stílusában adta elő. Egyúttal azzal indokolta tettét, hogy szeretné, ha a fiatalok többet foglalkoznának a Himnusszal.