Se gyereke, se valóságshowja nem lesz Fekete Pákónak - ez derült ki a Tabu Tv interjújából. Az afrikai származású médiabohóc korábban telekürtölte a sajtót, hogy kislánya születik, ám korai volt számára az öröm. "Szerettem volna egy kislányt Bence mellé, hogy tudjanak együtt játszani. Meg is mondtam az asszonynak, hogy mindenféleképpen szeretnék egy kislányt tőle. Erre ő rá is bólintott, hogy jó, akkor legyen. Egy idő után mondom neki: terhes vagy? Hát, azt mondja, nem jött meg a menstruációm – vagy mittudomén. És én annyira örültem ennek, hogy fel is hívtam egy újságírót és be is jelentettem, hogy kislányom lesz" - mesélte a riporternek, és kiderült az is, hogy Delhusa Gjon bejelentése az Esti Frizbiben, miszerint Fekete Pákóval együtt indul majd közös valósághsowjuk az RTl Klub műsorán, szintén kacsa, vagyis egy eléggé szánalmas reklámfogás. A videót ide kattintva megnézheti.