Yoko Ono bejelentette, hogy a következő öt év folyamán megírja az önéletrajzát – olvastuk a perezhilton.com-on. Jonh Lennon özvegye korábban azt mondta, hogy nem fog ilyen jellegű könyvet írni, mert nem akar rosszat a családtagoknak, beleérve ebbe Lennon korábbi feleségét, Cynthia Lennont is. Úgy tűnik viszont, hogy a pénz nagy úr, a tárgyalások pedig már folynak. Sokan azért utálják a japán zenészt, mert úgy vélik, ő szakította el Lennont a Beatlestől – az ígéretek szerint erről is szó esik a készülő könyvben.