Belgrádban ünnepli Johnny Depp a pravoszláv újévet

2010.01.12. 11:42 Módosítva: 2010.01.12. 11:46

Kedden magánrepülővel Belgrádba érkezik a híres amerikai színész, Johnny Depp, hogy egy kis szerb faluban ünnepelje a pravoszláv újévet barátjával, a filmrendező Emir Kusturicával. A Blic című szerb lap beszámolója szerint az amerikai sztárt helikopterrel vagy terepjáróval viszik a Szerbia dél-nyugati részén, a bosnyák határ közelében fekvő településre. Hogy melyik járművel indulnak útnak, az az időjárástól függ. Ha jó az idő, akkor a helikoptert maga Kusturica vezeti majd. A filmrendező az újságnak elmondta, hogy "barátom, Johnny, Kentuckyból érkezik hozzám. Három napig lesz a vendégem." Kusturica Mokra Gora falu mellett egy saját etno-falut épített föl, a Metyavnikot. A skanzenben szálloda is üzemel, és itt rendezik meg a Küstendorf filmfesztivált is, amely január 13-án kezdődik, és 19-én ér véget. A rendezvényen Depp is ott lesz.
A Julianus-naptár szerint január 13-án van szilveszter. Kusturica azt mondta, hogy az újévi mulatságon forralt bort, pálinkát, bárányt és jó zenét szolgálnak fel. A filmrendező azt mondta, hogy Deppnek semmilyen külön kívánsága nem volt. A színész és kísérete is az etnofaluban száll meg. Arról nem szól a tudósítás, hogy Szerbiába érkezik-e Depp felesége is, Vanessa Paradis francia színésznő is.
Depp már játszott Kusturica egyik filmjében, az 1993-as Arizonai Álmodozókban. A neves rendező lehet, hogy ismét az amerikai színésszel forgat, folynak a tárgyalások ugyanis arról, hogy Johnny Depp játssza majd Pancho Villát, a mexikói forradalmárról készülő Kusturica filmben.