Lánnyá operáltak át egy 16 éves fiút Spanyolországban, ahol ez volt az első nem-változtató műtét egy kiskorún - közölte szerdán a spanyol média. Az egyik barcelonai kórházban végezték el a két és fél órás operációt, még három héttel ezelőtt.

A páciens orvosának bejelentése szerint csak kevés országban engedélyezik, hogy tizenévesen végezzenek ilyen jellegű műtétet. Ivan Manero azt mondta, hogy a fiú jól van, komplikációk egyelőre nem jelentkeztek. Az orvosa szerint a fiú azt mondta neki, hogy négy-öt éves kora óta úgy érezte magát, mint egy lány. Két éven át hormonális és pszichiátriai kezeléseket végeztek rajta, miután eldöntötte, hogy lány akar lenni. A törvény értelmében ehhez bírói engedélyre is szükség volt, mivel kiskorúról volt szó. Spanyolországban kevesebb, mint 50 nem-változtató műtétet végeznek évente, de ez volt az első eset, hogy egy kiskorún hajtottak végre ilyen operációt. - mondta Monica Martin, a transzszexuálisak spanyol szövetségének alapítója.

Martin szerint a legokosabb, ha érett emberként határozza el magát valaki a változtatásra. Spanyolországban a regionális kormányok működtetnek saját egészségügyi rendszert. Ezek közül három, mint például Katalóniáé, fizet a nem-változtató műtétért. A most átoperált fiú családja viszont magánklinikán végeztette a műtétet, amiért nekik kellett fizetniük. Kiskorún ugyanis állami kórházban tilos ilyen operációt elvégezni - írta a Független Hírügynökség.