Az izraeli hadsereg egyik vezérőrnagya arra kérte az ország lakóit, hogy ne vásároljanak olyan termékeket, amiket a modell reklámoz  - írja a Telegraph. Refaeli most azzal vívta ki honfitársai ellenszenvét, hogy nem akar adót fizetni. Egyes források szerint a főként Los Angelesben tartózkodó modell egy offshore céget alapított az ügy érdekében. Korábban pedig azzal okozott botrányt, hogy hozzáment egyik ismerőséhez, és így megúszta a katonai szolgálatot. Az izraeli törvények szerint ugyanis a nők sorkötelesek, és a szolgálat alól csak a házasság menti fel őket. Refaeli egyébként maga mesélt házasságáról, ami elég hamar válással végződött, és így sokakban gyanút keltett. Ellenpéldaként a szintén izraeli születésű Esti Ginzburg modellt hozzák fel, aki nem akart kibújni a szolgálat alól. Refaeli édesanyja természetesen védelmébe vette lányát, és szerinte nem ártana utánanézni annak, hogy a kormánytagok közül ugyan hányan vonultak be a hadseregbe.