Megbírságoltak két popsztárt Kínában amiatt, mert koncertjeiken nem élőben énekeltek, hanem playbacket használtak - számolt be az esetről szombaton a kínai média. Kínában azután hoztak szigorú törvényt az énekesek tátogása ellen, hogy a 2008-as pekingi olimpia megnyitója után kiderült: az ott fellépő kislány csak playback-elt. Akkor a sportesemény szervezői azzal védekeztek, hogy a dal hangját szolgáltató kislány "túl csúnya volt ahhoz, hogy fellépjen az ünnepségen."

A kínai Jin Jucan és Fang Zijuan még tavaly szeptemberben adott koncertet Szecsuán tartományban, de mint kiderült, csak tátogtak és nem élőben énekeltek. Emiatt most a kínai kulturális minisztérium csaknem 12 ezer dolláros (több mint 2,2 millió forint) bírságot szabott ki rájuk. Ez az első alkalom egyébként, hogy a törvény tavalyi bevezetése óta megbírságoltak tátogó kínai énekeseket. (FH)