Kártérítésre és a perköltségek megfizetésére kötelezte kedden a bíróság a McDonald's hollandiai leányvállalatát, amiért a cég kirúgta egyik alkalmazottját, mert az egy kollégájának hamburger helyett sajtburgert adott.

"Az elbocsátás túl súlyos büntetés volt. Csak egy szelet sajt" - áll az észak-hollandiai Leeuwarden körzeti bíróságának ítéletében, amely szerint egy írásbeli figyelmeztetés helyénvalóbb lett volna az alkalmazott megfenyítésére.

A fiatal lányt tavaly márciusban a lemmeri McDonald's-ból rúgták ki, miután az ebédszünetben egy drágább sajtburgert adott kollégájának, a neki járó hamburger helyett. A gyorsétteremlánc szerint ezzel megszegte az alapszabályt, amely szerint tilos bármit is ingyen adni családtagoknak, barátoknak vagy kollégáknak. A holland bíróságot azonban ez nem hatotta meg, és kötelezte a céget az alkalmazott még öt hónapig érvényes szerződése idejére számított bérének - mindösszesen 4265 euró és 47 cent (kb. 1,3 millió forint) - kifizetésére. A McDonald's kénytelen állni a per költségeit is - írja az AFP. (FH)