A hétszeres forma 1-es világbajnok a Bild című német lap vasárnapi számának bevallotta, hogy már évek óta festi a haját. Michael Schumacher  azt mondta: ha jól emlékszik, akkor 2005-ben hívta először segítségül a hajfestéket, hogy elfedje az ősz hajszálakat.

A 41 éves klasszis, aki tavaly decemberben jelentette be, hogy négy év szünet után visszatér a versenypályára, azt is elmondta, hogy nemrég szemorvosnál is volt ellenőrzésen. "De nem kell szemüveget viselnem" - szögezte le gyorsan, hozzátéve, szerencsés géneket örökölt, így nem annyira látszik rajta, hogy hány éves.

 

A Bildnek azt is elmesélte, hogy rendszeresen mozog, újabban sokat úszik saját, 25 méteres medencéjében. "Félóra mellúszás naponta sokat jelent"- tette hozzá. Persze egészségesen is táplálkozik. amikor abbahagyta a versenyzést, öt kilót szedett fel, de most a versenyekre készülve ismét régi versenysúlyánál van, vagyis újra 74 kilós. Emellett rendszeresen focizik, végigjátszik egy mérkőzést baj nélkül, ám ha nem a pályát futkos, hanem joggingol, akkor azt csak mértékkel teszi. "14 éves korom óta baj van a térdemmel, ha csak futok, hamar begyullad"- mesélte a sportoló.

A Ferrari egykori pilótája, aki most a Mercedes GP istállójához szerződött, hétfőn kezdi tesztelni új autóját Valenciában. (FH)