Az ohiói Marilyn's sztriptízklub vezetője úgy döntött, hogy a maga módján ő is segíteni kíván a Haitit még januárban megrázó földrengés áldozatain. Kenny Soprano elmondta, már közvetlenül a katasztrófa után szeretett volna segíteni, hogy kicsit javítson a klub megítélésen, de nehezen talált olyan jótékonysági szervezetet, ami hajlandó volt elfogadni a felajánlott pénzt egy ilyen szórakozóhelytől. Az International Services of Hope szervezet szerencsére nem volt ilyen szégyenlős, így a múlt vasárnapi adománygyűjtő este bevétele – közel ezer dollár - őket illeti meg – írja a brit Metro. Vezetőjük, Linda Greene elmondta, hogy örül a pénznek, és nem zavarja, hogy hogyan, pontosabban hol gyűjtötték össze.