Bob Dylan és Joan Baez zenélt kedden Obama elnök és felesége tiszteletére a Fehér Házban. Volt olyan dal, amit az elnöki pár is énekelt a meghívott 200 vendég jelenlétében. A koncertet csütörtökön leadják a nagy amerikai tévécsatornák is.A 68 éves Dylan ismét elénekelte az 1964-es "The times, they are a changin'-t, ami egy nemzedék himnusza volt a 60-as években.

"Köszönöm a bátorságát a vihar ellen"- mondta Obama Dylannak, amivel csak részben utalt a Washingtont beborító hóra. Inkább arra célzott, hogy Dylan dala a polgárjogi mozgalmat is magával ragadta több mint 40 éve, és ennek eredményeként lett mára afro-amerikai elnöke az Egyesült Államoknak. "Itt és másutt, akik hallgatják ezt a zenét, annak tudatában tegyék, hogy ezek szellemisége remény és előretekintést biztosít mind az egyes embereknek, mind a nemzetnek"- mondta Barack Obama, majd elhangzott egy másik klasszikus dal, amit mindenki énekelt a 60-as években, aki küzdött a rasszizmus ellen. Az elnök közölte, hogy a koncertet leadják amerikai tévécsatornák csütörtökön Abraham Lincoln születésének 201-ik évfordulóját köszöntve. A keddi koncerten részt vett még a hírességek közül R&B, Smokey Robinson, Natalie Cole, Jennifer Hudson és Morgan Freeman.