Virág mellé gumióvszert kapnak a Valentin-napra vásárló férfiak a Fülöp-szigeteken az egészségügyi hatóságok döntésének köszönhetően. A főváros, Manila legnagyobb virágpiaca mellett két sátrat állítottak fel szombaton, amelyekben óvszert és a biztonságos szexet hirdető szórólapokat osztanak az arra járó férfiaknak.

Az akciót a kormányzat fő epidemiológusa, Eric Tayag vezeti, ám Gloria Arroyo államfő kabinetje - tartva az ország születésszabályozást ellenző egyházi vezetésének nemtetszésétől - igyekszik a lehetőségek szerint távol tartani magát tőlne. "A kondomokkal kapcsolatos politikánk nagyon egyszerű. Nem a fogamzásgátlás végett adjuk azokat" - fogalmazott Arroyo szóvivője az állami rádiónak adott nyilatkozatban, hozzátéve, hogy ha az emberek mégis e célra használják, az már nem a kormány dolga.

Mint mondta, az akció célja, hogy visszaszorítsák a HIV-fertőzések egyre növekvő számát az országban. "Sokan, akik már megkapták az AIDS-et, nem is tudják, hogy vírushordozók" - mondta, kiemelve, hogy a lakosok közül töben azt sem tudják, pontosan hogyan terjed a vírus. Vannak viszont , akik szerint mégis a születések számának visszaszorítása az akció végső célja, nem is teljesen ok nélkül.

Egy, a múlt hónapban megjelent kormányzati tanulmány szerint három újszülöttből egyet nem terveznek és nem várnak a szülei a Fülöp-szigeteken, ahol komoly gondot jelent a túlnépesedés, és nem egyszerűsíti a dolgot a római katolikus egyház születésszabályozás-ellenes magatartása sem. Az ország lakossága idén várhatóan eléri a 94 milliót, ami a 2007-es népszámlálási adatokhoz képest ötmilliós növekedést jelent.