Bagi Iván és Nacsa Olivér is boldog párkapcsolatban él, de az esküvőt átmenetileg elhalasztották, írja a Blikk. Nacsa megismerkedésük negyedik évfordulójára, azaz augusztus 7-ére, míg Bagi szeptember 4-ére tűzte ki a lagzi időpontját, azonban elfoglaltságaik miatt egyik esküvő sem jött össze. „Még nem kezdtünk neki a szervezésnek, és ahhoz már késő van, hogy augusztusban minden pontosan úgy elkészüljön, ahogy azt mi szeretnénk” – nyilatkozta Nacsa Olivér menyasszonya.

Bagi Iván pedig arra hivatkozott, hogy nem tudott volna kellően nagy szerepet vállalni a szervezésből, valamint azt is kiemelte, sokáig azt hitte, közösen állnak oltár elé Nacsáékkal. „Ráadásul én meg voltam róla győződve, hogy Olivérékkel együtt tartjuk az esküvőt, de a dupla esketés nekik nem tetszett. Egyedül pedig sokkal nehezebb megszervezni. Papír nélkül is boldogok vagyunk Gizivel, biztosak vagyunk az érzéseinkben, jövőre biztosan összeházasodunk” – nyilatkozta Bagi Iván.