Brooke Shields 44 évesen még szülne

2010.02.28. 16:01 Módosítva: 2010.02.28. 16:05

A színésznőnek már van két lánya férjétől, Chris Henchytől - Rowan 6 éves, Grier 3 -, de reméli, itt még nem ért véget a sor, bár kicsit aggódik a kora miatt: "Szeretnék még gyerekeket. Nem tudom, meddig ketyeghet még a biológiai órám, minden a petesejtjeimen múlik" - árulta el a Life and Style-nak.

A lap azt írja, a színésznőnek akadtak nehézségei a karrier és a család összeegyeztetésével - ami azt sugallja, a L&S szerint Shields a Kék lagúna után is csinált bármi említésre méltót -, és Shields úgy fogalmaz, támogató családi hátterének köszönheti, hogy mindenen sikerült túljutnia. "Sose fogod úgy érezni, hogy kiegyensúlyozottan, mindkét téren meg tudsz felelni. De a gyerekeim csodásak, és nagyon jó férjem van" - mondja a színésznő és modell.

Shields eltűnésére persze részben magyarázat az is, hogy első lánya születése után súlyos szülés utáni depresszióval küzdött. Erről csak 2006-ban, második lánya születésekor beszélt először, amivel egy időre magára is vonta Tom Cruise haragját. Cruise a pszichiátria ellen folytatott szcientológus keresztesháború szószólója, a szervezet szerint a depresszió humbug, a páciensek csak beképzelik maguknak az egészet, és szedjenek vitamint, attól majd minden bajuk elmúlik. A tudományos vita hónapokig dúlt, de mióta kibékültek, tényleg nem nagyon van mit írni Shieldsről.