Hétfőn este fél 11-kor érkezik meg rendőri kísérettel Ferihegyre Farkas Péter, a drogügyben gyanúsított, majd távollétében elítélt olimpikon Andorrából. A Független Hírügynökség úgy tudja, a férfit a rendőrség terrorelhárító szolgálata kíséri majd a börtönbe.

Farkas Péter és öccse, Farkas Károly még 2008 novemberében sétált ki a Pesti Központi Kerületi Bíróságról az ítélethirdetés szünetében. A szünetet azután rendelték el, hogy a fiatalabb testvér azt mondta, rosszul van. A bíróság mindkettőjük ellen elfogató parancsot adott ki és elrendelte előzetes letartóztatásukat is. Farkas Károlyt szökése után egy nappal, Vecsésen fogták el, míg Farkas Péteren 2009 karácsonykor ütöttek rajta a hatóságok egy andorrai szállodában. A sportoló kiadatásáról 2010 február elején döntöttek az andorrai hatóságok.

Az ügy előzménye, hogy 2004 októberében a Farkas család XVII. kerületi házánál több ezer tő vadkendert találtak. Kábítószerrel való visszaélés gyanújával három embert fogtak el: a Farkas-fivéreket és egy segítőjüket. Mindhárman 16 hónapot töltöttek előzetes letartóztatásban.

2006 júniusában a bíróság az olimpiai bajnok testvérét és vádlott-társát 2-2 évi börtönre ítélte, Farkas Pétert akkor felmentették. Az ügyet 2007 júniusában kezdték újra tárgyalni. A bíróság 2008 novemberében Farkas Pétert 5 évi fegyházra ítélte, öccse, Károly 7 évet, segítőjük pedig 6 évet kapott, azonban 2009 december 10-én, másodfokon a bujkáló olimpiai bajnok büntetését - távollétében - súlyosbították, 5 helyett 7 év fegyházra változtatták kábítószerrel való visszaélés miatt. A többiek büntetése nem változott.