Egy újabb olyan sajtóközlemény érkezett szerkesztőségünkbe, amit semmiképpen nem szeretnénk megtartani magunknak, sőt, még egy szavazást is hozzácsaptunk a kedves olvasóknak. Mint kiderült, idén is megrendezik a Glamour magazin Év Nője gáláját, ahol Horváth Éva a legszebb hajú sztárnak járó díjért száll harcba, akárcsak Budai Zsuzsa, Dammak Jázmin, Laky Zsuzsa és Szekeres Nóra.

Az RTL Klub Reggeli című műsorának háziasszonya elmondta, hogy nagyon sok gondot fordít frizurájára. „Minden csodaszert ráteszek a hajamra, ami csak kenhető. Meg is szoktam viccesen jegyezni, hogy belőlem megél egy egész multicég is, annyi balzsamot vásárolok. Még nyaraláskor is viszem magammal őket” – nyilatkozta Horváth Éva.

Mennyit költ Horváth Éva a hajára?

Állítólag már az is előfordult, hogy a legjobb hatás érdekében reggel felkente a balzsamot, és csak este mosta le azt. „Festetve például soha nem volt a hajam, csak színezve, és fodrászhoz is ritkán megyek, mert mindig nekiesnek az ollóval a hajamnak, és a megbeszélt pár centiből sokkal több lesz” – tette hozzá a műsorvezető, aki a Glamour gálára kibontott, hullámos frizurával készül.