A Rolling Stones 62 éves gitárosa csak alig pár hete jár új barátnőjével, a 30 éves brazil Ana Arajuóval, de a Daily Express már úgy tudja, nyáron esküvőre készülnek. A lány mellett ugyanis Wood képes volt leszokni az ivásról, amit jó jelnek vél: "Ronnie úgy gondolja, Ana lehet az a nő, akivel élni tudna. Annyira jó hatással van rá, megnyugtatja, és vele képes az élet olyan apróságainak is örülni, mint egy sima este otthon, főzőcskézés vagy filmnézés. Boldogabb nem is lehetne, máris azt tervezgeti, hogy nyáron feleségül veszi" - állítja a lapnak egy ismerős.

A zenész épp csak pár hónapja vált el 24 évi házasság után nejétől, Jo Woodtól, akivel egy 20 éves pincérlány miatt szakított. Katia Ivanovával azonban tavaly novemberben 19 havi szenvedélyes, piával és veszekedéssel dúsított kapcsolat után szintén szakítottak, és ez ismerősei szerint még inkább hozzájárult, hogy most annyira élvezi a nyugalmat. "Ronnie rég nem volt ilyen kiegyensúlyozott és boldog, és tudja, hogy csak nagyon kevés nő tud ilyen hatással lenni rá. Úgy érzi, Ana személyében valaki nagyon különlegeset talált, és kész rá, hogy ezt elköteleződéssel is kinyilvánítsa neki". Az új csajjal szemben csak a 21 éves ex, Katia Ivanova fogalmazott meg kifogást: szerinte a 30 éves utód túl fiatal 62 éves zenészhez.