A tavaly elhunyt énekes vagyonának gondozói egy rekordösszeget, pontosabban 132 millió fontot (kb. 38 milliárd forintot) érő szerződést írtak alá a Sonyval - írja a Sun. A tervek szerint a lemezkiadó az elkövetkezendő években több albummal rukkol majd elő, az egyiken például eddig még soha ki nem adott dalok lesznek hallhatóak, és valószínűleg majd a régebbi lemezeket is piacra dobják valamilyen új formában.A bevétel természetesen a híresség édesanyját, illetve három gyermekét illeti majd meg, egy részét pedig arra fordítják, hogy kiegyenlítsék Jackson tartozásait. Az énekes halála óta egyébként több száz millióval gyarapodott a vagyon; hiszen a szomorú eset óta 31 millió lemez kelt el, ami 165 millió fontot jelent, a This Is It című film pedig hasonló összeget hozott a konyhára – írja a DailyMail.