Mark Owen áprilisban jöhet ki a rehabról

2010.03.23. 18:14 Módosítva: 2010.03.23. 18:14
goff 03 gq awds 080909 52

Egy közlékeny barát szerint az énekes akár már a jövő hónapban befejezi az elvonókúrát, ugyanis állapota sokkal gyorsabban javul, mint azt az elején gondolták volna – írja a FemaleFirst. A Take That énekese március elején döntött úgy, hogy szakértők segítségével próbál búcsút inteni alkolholfüggőségének. Mark Owen állítólag abban is bízik, hogy valahogy sikerül rendbe hoznia házasságát, ami többek között félrelépései miatt ment tönkre. Hogy erre mennyi esély van, azt egyelőre nem tudni, neje mindenesetre még egyszer sem látogatta meg abban a brit kórházban, ahol jelenleg kezelik. A házaspár barátai szerint Owennek van némi esélye arra, hogy felesége visszafogadja, igaz, csak és kizárólag gyermekeik miatt tenne így. „Bár Mark meglehetősen hülyén viselkedett – amit egyébként elismer-, ez nem jelenti azt, hogy ne lenne csodálatos apja a gyerekeknek. Imádja őket, és Emma tisztában van ezzel. Hosszú út áll előttük, de a gyerekek érdekében megbocsát majd neki” – nyilatkozta egy ismerős a Daily Mailnek.