A24/7 Wall Street című gazdasági lap közölt egy írást, amiben a legrosszabb befektetőt keresték, és arra jutottak, hogy a U2 énekese, Bono az. A zenész az Elevation Partners nevű cégbe fektetett be jelentős összegeket, de a 24/7 Wall Street leírása szerint az Elevation Partnersnek nagyon rossz híre van a rendszeresen rosszul sikerülő befektetéseiről. Azt írják, ennyi elszúrt befektetést a pech nem magyarázhat, és számításaik szerint Bono többmillió dollárt vesztett már az Elevation Partners miatt. A legnagyobb mellényúlásuk a PALM mobiltechnológiával foglalkozó cég megvásárlása volt, mert a PALM csúnyán alulmaradt a versenyben az Apple-lel és a Google-lel szemben. Abban bíztak, hogy a PALM Pré készülék majd meghozza az áttörést, de egyelőre az is inkább csak pénznyelőnek bizonyult. Aztán néhány éve beruháztak a Move, ingatlanipari honlapokat üzemeltető cégbe. A cég azóta csak veszteséget termel. Aztán megvették a Yelp, cég- és termékelemzéssel foglalkozó céget, amit a Google is meg szeretett volna vásárolni korábban. A vásárlás után néhány hónappal a Yelp csúnya perekbe keveredett, mert a vádak szerint súlyos csalások történtek náluk, a rossz értékeléseket kapó cégeknek felajánlották, hogy némi pénzért cserébe eltávolítják oldalukról a kellemetlen kritikát. De az Elevation Partnersé volt a BioWare/Pandemic Studios nevű számítógépes játékokat gyártó cég is, ami néhány sikeres év után tavaly ment tönkre.