A tragikus körülmények között elhunyt volt kormányszóvivő, Daróczi Dávid apja tegnap délelőtt az egyhetes virrasztást megszakítva intézte fia temetését. Choli Daróczi József a Blikknek megerősítette, hogy nyílt szertartás lesz, mindenkit szeretettel várnak, aki szerette és tisztelte az elhunytat. "Hát, már nem tudom, meddig bírom, de most az a dolgom, hogy erős legyek" - magyarázta a lapnak, és hozzátette, hogy valószínűleg csütörtök este egy búcsúestet tartanak a Roma Múzeum színháztermében. Liptai Claudia egyébként már kétszer is megjelent a romáknál szokásos egyhetes tradicionális virrasztáson. "Szegénykémnek így is nehéz a tragédia fájdalmát elviselni" - magyarázta a roma költő, és azt is elmondta, szeretné, hogy az emberek azt lássák, Daróczi hogyan küzdött, tanult, és hogyan próbált tenni az emberi értékek megőrzéséért.