Bár Oksana Grigorieva arról egyelőre nem mesél, hogy pontosan miért is szakítottak a színésszel, állítása szerint nem bánja, hogy egy párt alkotott a hírességgel, akinek egyébként hálás a csodálatos lehetőségért, vagyis azért, hogy leszerződtette őt lemezkiadójához. „Mel több videót is rendezett a számaimhoz, ráadásul két dalomhoz ő írta a szöveget is. Mindig is támogatott, ráadásul óriási lehetőséget biztosított azzal, hogy én lettem a saját albumom producere” – nyilatkozta Gibson legkisebb gyermekének anyja. A pár állítólag közös megegyezéssel jutott arra a döntésre, hogy talán külön jobb lesz életük. Igaz, gyermeküket szeretnék közösen nevelni – írja a FemaleFirst. „A lányom most éppen édesanyámmal van a Los Angeles-i otthonomban” – tette hozzá Grigorieva.