73 éves korában, rövid ideig tartó súlyos betegségben, május 16-án elhunyt Végvári Tamás színész - tudatta honlapján az Örkény Színház. A Jászai-díjas, Érdemes és Kiváló Művész közel negyven éves pályája során a Pécsi Nemzeti, Veszprémi Petőfi, a Szegedi Nemzeti, a Thália, a Budapesti Nemzeti, a Katona József és az Örkény Színház társulatának tagjaként számtalan gondosan formált, nagy hatású alakítás fűződik nevéhez. Végvári színházi szerepei mellett szinkronszínészként is dolgozott, több hollywoodi színész - Al Pacino, Harrison Ford - állandó magyar hangja volt, de hangja ismerős lehet David Attenborough természetfilmjeiből is.

Játszotta többek között Shakespeare Hamletjét, alakította Csehov Három nővér című darabjában Prozorov szerepét is. Utolsó szerepe az Örkény István Színházban a színház névadójának Macskajáték című művében Csermlényi Viktor volt. Végvári Tamás 1993 és 1996 között a Magyar Színészkamara ügyvivője volt, majd a Magyar Színészkamarai Egyesület elnökeként tevékenykedett, és vezető szerepet vállalt a Magyar Színházi Társaságnál is. Végvári Tamást az Örkény István Színház és a MASZK Országos Színészegyesület saját halottjának tekinti - írja a Független Hírügynökség.