horoszkóp

Három és fél évet kaphat a szvingerpartizó kínai professzor

mm
2010.05.21. 17:14

Még tavaly kezdődött annak a 22 embernek az ügye, akiket egy 1997-es kínai törvény értelmében azzal vádoltak, hogy szvingerpartikon lettek egymáséi, ami az országban tiltott tevékenységnek számít. A vádlottak közül egyedül egy 53 éves professzor, Ma Jaohaj vallotta magát ártatlannak, ezért őt akár három és fél év börtönre is ítélhetik, a többiek valószínűleg megússzák a dolgot figyelmeztetéssel - írja a Telegraph. A partik közül néhányat a férfi lakásában tartottak, ezért a professzor azzal védekezik, hogy mégis hogyan lehetett volna közszeméremsértő a tette, ha az a saját lakása falain belül történt. A férfi azután kezdett szvingerpartikkal foglalkozni, ahol a buliba érkező emberek a párjaikat lecserélve összefekhetnek bárkivel, akit szimpatikusnak találnak, hogy a második felesége is elhagyta 2003-ban. Végül 2007-ben saját maga is elkezdett bulikat szervezni, nagyjából 200 hasonló érdeklődésű embert tudott maga köré gyűjteni, ügyvédje elmondása szerint a professzor nagyjából 35 bulit szervezett le 2007 és 2009 között.