Stohl nincs egyedül káros szenvedélyével. A Borsnak nyilatkozó „rendőri vezető” állítólag tudja, kik fogyasztanak drogot a művészek közül. „A művészvilágban –beleértve a zenészeket is– elég széles kör érintett. Ugyanakkor bizonyíték kell, hogy eljárás alá vonjanak személyeket, bár magával a drogfogyasztással is bűncselekményt követnek el.”– mondta a szakértő. Arra senki nem számít, hogy a színművész maga fogja elárulni a terjesztők és fogyasztók nevét, de a nyomozókat nem kell félteni, többet tudnak, mint gondolnánk.

A Blikk is jól értesült, ők a Frizbi szerdai felvétele óta tudják Bakács Tibortól, hogy a sztárvilágban mindenki tisztában volt Stohl kábítószerfogyasztási szokásaival. A lap "informátorai" azt is megosztják velünk, hol szívnak a celebek: „Vannak persze kiemelt helyek, például egy belvárosi, elsősorban zenészek által látogatott klub, illetve egy Duna-parti hely, amelyben szinte nincs olyan este, hogy ne kerülne elő például a kokain.” – árulta el fent említett forrás, ahogy azt is, hogy „a gazdagabb sztárocskák általában egy helyről vásárolnak, mert a forrás, vagyis díler bizalmi alapon, ismerősök által terjeszkedik”.