Közel két hónappal a volt kormányszóvivő halála után még mindig akadnak Daróczi Dávid-os címlapok: a Blikkben most épp egy vendéglős panaszát közölte, aki azt sérelmezi, hogy a Miniszterelnöki Hivatal még mindig nem fizette ki neki a volt kormányszóvivő halotti torának a költségeit, mintegy 282 ezer forintot. "Nekem is azonnal fizetnem kell a húsért és minden alapanyagért. Ráadásul az adót is behajtják, így nem tudom hónapokig nélkülözni azt a pénzt" - nyilatozta a lapnak a Micó vendégfogadó vezetője, aki tíz éve ismeri az elhunyt szóvivő családját. "Choli bácsi azt mondta, majd a Miniszterelnöki Hivatal fog fizetni [a kormány saját halottjának tekintette Daróczi Dávidot - a szerz.], velünk azonban a Felhőv Produkciós Kft. kötött szerződést" - tette hozzá a csak Ildikóként emlegetett tulajdonos. A Bors a Miniszterelnöki Hivataltól megtudta, az összes állami rendezvényt az Expander 2000 Kft. szervezi, ám a cég átadta a munkát egy alvállalkozónak, itt akadt el a kifizetés. A lap úgy tudja, azután, hogy munkatársuk felkereste az érintett cégeket, a vendéglős megkapta a 282 ezer forintot a halotti torért, amin nyolcvan fő vett részt.