Az énekes halálának pénteken lesz az egyéves évfordulója, ennek alkalmából a Billboard magazin megbecsülte, mennyivel gyarapodhatott a Jackson-hagyaték az azóta eladott lemezek és DVD-k forgalmából. Eszerint az elmúlt évben becsülhetően 33 millió Michael Jackson lemezt vásároltak világszerte, az öcs halála pedig még a családi bandák, a Jackson 5 és a későbbi Jacksons albumainak eladását is megdobta 800 ezer példánnyal. Mindez a darabonkénti 11,65 dolláros nemzetközi nagykereskedelmi árral számolva 429 millió dollár (97,3 milliárd forint) bevételt jelent a családnak. Az összesítésben természetesen az online letöltések és csengőhangok árai is szerepelnek.

Emellett tekintélyes összeg, 392 millió dollár (89 milliárd forint) folyt be tévés és mozis jogdíjakból, ennek nagy részét a This Is It című dokumentumfilm hozta. Bár az énekes két héttel nagy visszatérő turnéja előtt hunyt el, 35 millió dollárt (közel 8 milliárd forintot) még így is keresett vele: sok rajongó ugyanis visszaváltás helyett relikviaként megtartotta a koncertjegyét. További 130 millió (29,4 milliárd) folyt be az énekes tulajdonát képező Sony zenei katalógus jogdíjaiból, és Jacko nevéhez fűződik a történelem legdrágább posztumusz lemezszerződése: a család 200 és 250 millió dollár (45-57 milliárd forint) közti összeget kap majd, amiért 2010 és 2017 közt régebbi dalok újrakevert verzióiból és eddig kiadatlan számokból összedobnak tíz új Michael Jackson-albumot.

A június 25-én esedékes évfordulóra egyébként az amerikai rajongók kiadós megemlékezést terveztek az énekes nyughelyén, a Forest Lawn temetőben, az intézmény vezetése azonban rövid távon megtorpedózta a giccsparádét. Nem lesznek tehát fehér galambok és lufik ezrei, sem Jacko-emlékműsor, sem táborozás a temető előtt az évforduló előtti héten, és utcai mozgóárusok sem árusíthatnak ételt-ital, a Jacko-szuvenírekről nem is beszélve. A temető vezetősége annyit engedélyez, hogy az évforduló napján a rajongók bejöhessenek a temetőbe, de a Jackson-mauzóleumhoz továbbra sem engedik oda őket.