Szárnyal a boldogságtól Shakira, amióta megtudta, hogy Waka Waka (This Time For Africa) című száma lett a labdarúgó-világbajnokság hivatalos dala, sőt, azóta valóságos focirajongó lett. "Korábban sohasem értettem ezt, de most már én is a függője lettem. Akár egy egész napon át beszélek a fociról, ez az egyetlen téma, amiről hajlandó vagyok beszélni és olvasni" - nyilatkozta egy brit tévéműsorban az énekesnő, aki sikerélményként könyvelte el, hogy végre tud miről beszélgetni a férfiakkal, akik - véleménye szerint - képesek akár öt percen keresztül is figyelni arra, amit mond. Shakira nem említette, hogy kinek szurkol, nem úgy, mint a magyar hírességek, akik főként argentin-drukkernek vallották magukat. Az énekesnő egyébként azt is elmondta a műsorban, hogy rendkívül izgatott a július 11-i záróünnepségen való fellépése miatt, hiszen rengetegen nézik majd az előadását - írja a Stuff.co.nz.