Az énekesnő fodrászánál törte el a bokáját. A lába hátrafelé csavarodott vissza, amikor nem sikerült átlendülnie a hajmosó székbe, írja a Bors. Lang Györgyi lába 180 fokban hátra nézett, Falusi Mariann, aki szintén ott volt, ijedtében hátra fordította, de a recsegő hangok hallatán zokogva rohant ki az üzletből. „Ahogy összecsuklottam, magam alá gyűrtem a lábamat. Hallottam, ahogy törnek a csontok. Furcsa érzés volt. Hirtelen elsötétült előttem a világ, azt hittem, elájulok, de végül összeszedtem magam. Szükség is volt rá, mert a körülöttem állók sokkos állapotban voltak, én nyugtattam őket. Mari hívta a mentőket, bevittek a balesetire” – idézte fel az esetet a Pa-Dö-Dő énekesnője, aki betegsége, a sclerosis multiplex miatt nem érzett fájdalmat.

„A röntgenezés után kiderült, hogy eltört a sípcsontom és a szárkapocscsontom, az egyik keresztben, a másik hosszában, a talpcsontom pedig több helyen” – számolt be a végeredményről, majd hozzátette, nem hagyja, hogy megműtsék lábát az orvosok. Lang három hétig ideiglenes gipszet kap, és a kórházból is kijön, mivel így el tud menni a fellépéseikre és meg tudja nézni a Barátok köztöt.