Az egy évvel ezelőtt elhunyt énekesnek annyira fontos volt nyolcvanas években beszerzett majma, Bubbles, hogy több ezer dollárt áldozott kutatásokra, amik során azt vizsgálták, van-e rá esély, hogy majma megtanuljon beszélni - nyilatkozta Michael Jackson testvére, La Toya Jackson a párhuzamos valóságok nagy barátjának, a News of The Worldnek. "Egyértelműen kommunikáltak egymással. Az egyik reggel Michael felhívott, és azt mondta: 'Ezt látnod kellene, minden mozdulatomat leutánozza.' Úgyhogy Michael elkezdte mosni a fogát, Bubbles felnézett rá, majd ő is fogat mosott" - mondta a lapnak La Toya Jackson. Hozzátette, Jackson először műtéti úton szerette volna elérni, hogy majma képes legyen a beszédre, ám miután az orvosok figyelmeztették a beavatkozás veszélyeire, elvetette a sebészi megoldást, és szakértőket kért fel, tanítsák meg beszélni Bubblest. A próbálkozások hiábavalónak bizonyultak, a majom ugyanis sohasem tanult meg beszélni, sőt, idővel egyre agresszívabb lett, ezért Jackson beadta egy állatotthonba.