Díszvendégnek hívták a németországi Oberhausen állatkertjének jóstehetségű polipját kedden Spanyolországba. Carballino városka polgármestere állt elő az ötlettel: a településen ugyanis minden évben polipfesztivált rendeznek, és mivel Paul megjósolta a spanyolok világbajnoki győzelmét a foci VB-n, a polgármester meghívná az ünnepségre.

A látnoki képességekkel bíró polipnak augusztus 8-án lenne jelenése a galíciai városban, ahol máris díszpolgárrá választották a helyiek, üzletemberek pedig gyűjtést szerveztek, hogy megvehessék. Eddig mintegy 30 ezer euró (8,3 millió forint) gyűlt össze.

Spanyolországban nagyon népszerű a brit születésű, ám Oberhausenben felcseperedett csodapolip: egyre több helyen kezdik árulni műanyag mását. Azt egyelőre nem tudni, hogy a németek elengedik-e Pault a hosszú útra. A lábasfejűt ráadásul a minap nyugdíjazták is, mivel már két és fél éves, a polipok átlagéletkora pedig mindössze három év.

Mások ugyanakkor amiatt aggódnak, hogy a spanyol út alatt Paul nem lenne biztonságban: Galíciában ugyanis nagy ínyencségnek számít a polip. A helyiek főzve, vékony szeletekre vágva, paprikával, olíva olajjal és forrázott paradicsommal eszik a legszívesebben.