horoszkóp

2011-ben házasodik II. Albert herceg, monacói uralkodó

2010.07.22. 11:50 Módosítva: 2010.07.22. 14:54

II. Albert herceg 2011 júliusában veszi el feleségül menyasszonyát, a dél-afrikai Charlene Wittstockot - jelentette be csütörtökön a monacói udvartartás. A pár eljegyzését idén júniusban jelentették be.A jegyespár 2011. július nyolcadikán tartja a polgári szertartást a hercegi palotában, majd egy nappal később egyházi esküvőn is megerősíti házasságukat - áll a monacói udvartartás által kiadott közleményben. A most 32 éves egykori úszó olimpikon Wittstock 2000-ben találkozott először a monacói uralkodóval, és a 2006-os torinói téli olimpia óta rendszeresen lehetett együtt látni a herceggel. A Monaco felett 2005 júliusa óta uralkodó, 52 éves II. Albert a Grimaldi család feje, a néhai III. Rainier monacói herceg és a néhai Grace Kelly, az egykori amerikai filmsztár fia. Albert hercegnek ez lesz az első házassága. A hercegségben korábban komoly aggodalmat okozott, hogy a megrögzött agglegény hírében álló herceg nem akar házasodni, és így nem lesz örököse. Ezért még az alkotmányt is módosították, hogy nővére, Karolina, Hannover hercegnéje, valamint húga, Stefánia monacói hercegnő fiai is a trón örökösei lehessenek -írta a Független Hírügynökség.

modules.php