Míg Sarah Palin lánya nemrég boldogan újságolta, ismét egymásra találtak gyermeke apjával, Levi Johnstonnal, úgy tűnik, hogy megint elmarad az esküvő.  Ezúttal Johnston valamelyik volt barátnője miatt marad pártában a Republikánus Párt egykori alelnökjelöltjének gyermeke. A sztori egyelőre több szálon fut. A National Enquirer szerint a fiú egyik volt barátnője, Lanesia Garcia éppen várandós, és Johnston egyike annak a három férfinak, aki teherbe ejthette a lányt. A fiú ügyvédje szerint persze kizárt, hogy ügyfele a biológai apa. Az E! News szerint azonban egy másik lány, Briana Plum a hibás. Plum ugyanis olyan dolgokat mondott egy interjúban, amik miatt Bristol Palin felkapta a vizet, ráadásul a Facebookra felkerült egy kép Plumról és Johnstonról, így Palin úgy döntött, hogy inkább felbontja az eljegyzést. Hivatalosan egyelőre senki nem erősített meg semmit.