Frederic von Anhalt herceg, Gábor Zsazsa mostani férje attól retteg, hogy pénzügyi gondjaik miatt el kell adniuk hollywoodi otthonukat. A házaspárt évekkel ezelőtt a 150 évre lecsukott Bernard Madoff verte át, akit a történelem legnagyobb adócsalójaként tartanak számon. Megközelítőleg 10 millió dollárjukba került a jóhiszeműségük, aminek köszönhetően az adótartozásuk is felhalmozódott, ami tavaly a 118 millió dollárt is elérte. Korábban arról szóltak a hírek, hogy a brunei szultán hajlandó a díva kedvéért kifizetni az összeget, de úgy tűnik, ez azóta sem következett be, hiszen a herceg beismerte, hogy a csőd közelében vannak.

„Igazán rosszul érzem magam, mert Zsazsának nem kellene aggódnia a pénzügyi dolgaink miatt” – idézte a Female First Frederic von Anhaltot. "Lehet, hogy emiatt a beteg ember miatt el kell adni a házainkat, autóinkat, műtárgyainkat és az ékszereinket.”

A helyzetet nem könnyíti meg a színésznő balesete sem: Gábor Zsazsa két héttel ezelőtt balesetet szenvedett, csípőprotézis-műtétet kellett végrehajtani rajta. A hírek szerint az operáció alatt szélütést is kaphatott. Állapota kritikus, csak csöveken keresztül képes táplálkozni.