Elfogadta az ENSZ hágai bírósága kedden Naomi Campbell kérését, hogy tiltsák meg felvételek készítését róla, amikor csütörtökön vallomást tesz a Charles Taylor volt libériai elnök elleni perben. A döntés értelmében sehol nem lehet fényképezni és videózni a szupermodellt, amint belép a testület épületébe. A bíróság keddi közleménye cáfolja, hogy Campbell azt kérte volna, hogy akkor se lehessen felvétel készíteni róla, amikor a tárgyalásra utazik. A tiltás ellenére újságírók jelen lehetnek, amikor a szupermodell tanúvallomás tesz a véres gyémántról, amit Taylortól kapott. A gyémánthoz a vád szerint vér tapad.

Taylor perének januári meghallgatásán hangzott el, hogy egy nagy gyémántot ajándékozott Naomi Campbellnek, miután 1997 szeptemberében együtt vacsorázott vele és a vendéglátóval, a volt dél-afrikai elnökkel, Nelson Mandelával. A hágai vádlók szerint Taylor a szupermodell szállodai szobájába küldette a drágakövet, amely egyike volt azoknak, amiket Taylor katonái megszereztek a Sierra Leone-i lázadóktól, majd ügynökei Dél-Afrikába vittek, hogy eladják vagy fegyverekre cseréljék.

A jelenleg 62 éves Taylor - akit az 1991 és 2001 közötti Sierra Leone-i polgárháborúban elkövetett háborús és emberiesség elleni bűnökkel vádolnak - tagadja a gyémántokkal kapcsolatos állításokat. Az ügyész szerint Naomi Campbell világossá teheti, hogy igazak a vádak, illetve megcáfolhatják Taylor védekezését, miszerint ő soha nem birtokolt nyers gyémántokat.

Campbell nem csak azt kérte a bíróságtól, hogy tiltsák meg felvételek készítését róla. Különleges biztonsági védelmet is kért, amíg tanúként jelen van a tárgyaláson. A bíróság ezt elfogadta, mivel meglátása szerint olyan híresség, aki "a személye iránt különleges érdeklődés miatt joggal aggódik".