Elin Nordegren és Tiger Woods válását kimondták a héten Floridában. Eddig a per miatt nem beszélhetett a 30 éves exnej, a hétfői válás óta azonban számos interjút adott – írja a The Sun.

„Először nem hittem el, sokkot kaptam, miután ezeken a fázisokon átmentem, dühöt éreztem és hihetetlen szomorúságot családom elvesztése miatt. De most erősebbnek érzem magam, mint valaha. Bízom a hitemben, a döntéseimben és magamban” – mondta Nordegren, aki azt állítja, nem is sejtette, hogy férje megcsalta.

„Sosem gyanakodtam. Az utóbbi 3 évben, amikor mindez lezajlott, sokat voltam otthon terhesen, vagy a gyerekekkel vagy az iskola miatt. Hülyének éreztem magam, amikor kiderültek a dolgok. Hogy nem vettem észre semmit? Az árulás még enyhe kifejezés erre! Nagyon zavart, hogy ennyire átvertek. Úgy éreztem, sok ismerősöm elárult engem” – mondta Woods exfelesége, aki még ezek után is próbálta rendbe hozni kapcsolatukat.

„Azt hittem eleinte, van esélyünk, nagyon komolyan próbálkoztam. Most pedig megpróbálom a lehető legjobbat kihozni magamból és megmutatni, hogy jobb egyedül, mint egy rossz párkapcsolatban” – tette hozzá Nordegren.