A bíróság négy évre rács mögé küldte azt a férfit, aki 2007-ben egy New York-i hotel szobájából ellopta a színésznő egyik, 2000 dollárt érő táskáját. James Jimenez a táska mellett többek közt eltulajdonította az éppen akkor forgatott How to Lose Friends and Alienate People című film másik szereplőjének, Simon Peggnek a telefonját is. A férfinak, aki ártatlannak vallotta magát, először tavaly kellett a bíróság színe elé állnia illetéktelen behatolás és betöréses lopás miatt, és idén nyáron egy újabb tárgyalásra került sor. James Jimenezzel kedden közölték, hogy négy év börtönbüntetést kapott. Az ügyészség korábban azt szerette volna, ha a férfi hét évet tölt rácsok mögött – írja a US Magazine.