amik.bmp

Amanda Elstak örökbe akar fogadni egy gyermeket, derült ki a transzvesztita műsorvezető Velvethez eljuttatott közleményéből. „Elérkezettnek láttam az időt, hogy örökbe fogadjak egy gyermeket. Tudom, hogy ez komoly hercehurcát jelent, hiszen nem tart még ott az ország hogy minden ember egyforma jogokkal rendelkezzen ezen a téren, de hiszem hogy sikerrel fogok járni, és a példámat követve más céltudatos egyedülálló LMBT szülők is hasonlóan fognak eljárni” – közölte elhatározását Elstak.

A műsorvezetőt Terry Black is támogatja, Elstak szerint ő az élő példa arra, hogy a nehézségek ellenére kellő hittel sok mindent el lehet érni ebben az országban. A Tolerancia-Díj ötletgazdája az örökbefogadás kapcsán azt is kifejtette, a toleranciát nem csak szavakkal kell képviselni, hanem cselekedni kell. Vagyis így lehet igazán példát mutatni, vagy éppen egy gyermeknek biztonságos hátteret teremteni.