Szívprobléma miatt hunyt el Nagy László Zsolt hétfőn, a barátaival készített F.A.L. című előadás szegedi vendégjátéka közben – erősítette meg a hírt a debreceni Csokonai Színház a Velvetnek. Egy órán át próbálták újraéleszteni, de nem sikerült. Mindössze 30 évet élt. Temetéséről később intézkednek, írja a Független Hírügynökség.

Nagy László Zsolt 1980-ban született Püspökladányban. 2006-tól 2008-ig a Csokonai Színház stúdiósa volt, 2009-től pedig a társulat tagja. Az elmúlt évadban a közönség Nagyot A Zöld Kígyó és a Szép Liliom, a Kőrózsa betonszív című előadásokban láthatta. Korábban többek között a Ribillió Rómában, A macskák szerdája, az Úri muri, a Szegény Dzsoni és Árnika, A talizmán, Csattanuga Csucsu, az Oblom-off, a Krisztus oratórium, az Egy szerelem három éjszakája és a West Side Story előadásokban nyújtott prózai és táncos alakításai révén szeretette meg őt a közönség és a társulat. A debreceni Unokák Színháza és a KonzervArtaudrium Színházi Műhely társulatának is tagja volt – olvasható a színház közleményében.