Ozzy Osbourne lánya szeretné eltüntetni tetoválásai egy részét. Kelly Osbourne testét több mint tizenöt ábra illetve felirat díszíti, és most rájött, hogy közülük párat soha nem lett volna szabad megcsináltatnia. „Találkoztam a bőrgyógyászommal, és amint lesz egy kis időm, belevágok a lézeres kezelésbe. Több hónapig tart majd. Bár nem igazán várom a vele együtt járó fájdalmat, úgy hallottam, hogy kevésbé szörnyű, mint a tetoválás folyamata” – írja a Closer magazinban megjelenő rovata egyik cikkében Osbourne, aki tudta, hogy a tetoválások miatt kiakadnak a szülei, és részben ezért is csináltatta meg azokat. „Szörnyen éreztem magam a bőrömben, és ezért mentem, és – magam sem tudom pontosan miért - csináltattam egy csomó tetoválást” – írja az énekesnő, akinek az egyik karján egy szintetizátor látható, pedig saját bevallása szerint nem is tudja, hogyan kell játszani rajta. A komoly döntés egyébként azután született meg, hogy a Should've Been Romeo című film forgatásán ideiglenesen eltüntették a tetoválásokat, és rájött, hogy valójában nem is hiányoznak neki.