Drasztikusan csökkent a nézőszáma a Tűzvonalban című sorozatnak, aminek korábban Stohl András volt a főszereplője, de az általa okozott baleset miatt kiírták - írja a Bors. Az eredetileg az m1-en sugárzott széria most a Duna TV-n fut, és lényegesen kevesebben kíváncsiak a sorozatra, mint korábban. Három évvel ezelőtt állítólag nyolcszázezren nézték a Tűzvonalbant, idén ősszel - az ismétlésekkel együtt - csak kilencvenezren nézték esténként. Stohl András nem kommentálta a fejleményeket, Hábermann Jenő, a sorozat producere azonban megszólalt, és ő a Duna TV-t okolja. Állítása szerint a kérésük ellenére tették a sorozatot péntek este kilencre. "Ilyenkor a mi célközönségünk a heti munka után a szórakozóhelyeken engedi ki a gőzt. Az este tizenegyórás ismétlés is későinek bizonyul, hiszen másnap meg egyetemre, munkába mennek" - nyilatkozta Hábermann Jenő, aki egyelőre úgy érzi, nem folytatódik majd a sorozat. Hozzátette, ugyan nem folynak tárgyalások a csatornával, de ennek nem a nézettség az oka.