Mint azt korábban megírtuk, Kinizsi Ottó 11 év után leveti Balassa Imre karakterét, ám - feltehetően rendezőként - továbbra is a stáb tagja marad. Kinizsi csütörtökön látható utoljára a Barátok köztben - írja a Blikk. Karaktere, Balassa Imre Szerbiába távozik, hogy haldokló apját ápolja, holott korábban épp apja elől menekülve került a Mátyás király térre. A sorozatból egyébként nemcsak Kinizsi Ottó, hanem a barátnőjét alakító Kakasy Dóra is távozik.

"Egyrészről fájó volt az utolsó jeleneteket leforgatni, márészről pedig nagyon élveztem az egészet, az íról ugyanis nagyon eseménydúsra tervezték. Az utolsó jelenet után a stáb tagjai elbúcsúztattak, köztük Kalamár Tamás, a Barátok közt producere is, aki azzal egyidejűleg, hogy megköszönte az elmúlt tizenegy évnyi munkámat, új munkakörben köszöntött a csapatban Korábban beszéltünk arról Tamással, hogy kipróbálnám magam rendezőként, de konkrétumban nem állapodtunk meg " - nyilatkozta a Blikknek Kinizsi Ottó, aki 17 évesen került a sorozatba, amely révén megismerte Deutch Anitát. Kinizsi Ottónak és feleségének, Deutch Anitának februárban született meg második kislánya.