A 29 éves énekesnő a Redbook magazinnak elmondta, szüksége van a változásra, az izgalomra. „Nem vagyok olyan, aki éveken keresztül képes ugyanazt az életvitelt folytatni. Képtelen voltam rá. Szükségem van a változás izgalmára, a spontaneitásra. Részben ez ihlet meg engem” – nyilatkozta az éppen válófélben lévő Christina Aguilera, akinek egyesek szerint azért ment tönkre a házassága, mert férjének elege lett neje leszbikus kapcsolataiból. Az énekesnő álltása szerint alig várja, hogy ismét stúdióba vonuljon, és kiöntse a lelkét. Nemrég egyébként egyik híres barátnője, Nicole Richie elismerően nyilatkozott róla. Elmondása szerint a zenéje alapján megállapítható, hogy milyen erős nő, és főként azért tiszteli őt, mert csodálatos anya. „Hajnali négyig dolgozik a stúdióban, majd reggel hétkor már ismét talpon van, hogy együtt lehessen a fiával” – nyilatkozta Richie.