Kovács Emese olimpikon az a 19 éves fiatal nő, akinek BMW-jébe belecsúszott Gáspár Győző szerdán, az Andrássy úton – tudta meg a Bors. Mint ismert, a showman szerdán hajtott bele a piros lámpánál álló Kovács Emese BMW-jébe, majd miután névjegykártyát cseréltek, Gáspár elhajtott. Amint azt Kovács Emese a Velvetnek korábban elmondta, a showman távozása után kihívta a rendőrséget, hogy az eset dokumentálva legyen, mert nem tudta, egy névjegykártya alapján megbízhat-e Gáspár Győzőben. Akkorra az úszőnő már rosszul érezte magát, a baleset következtében agyrázkódást szenvedett és a nyaka is megrándult.

Miután Gáspár elhajtott, a rendőrség segítségnyújtása elmulasztása miatt indított eljárást, ám úgy tűnik, ez a showmant annyira felháborította, hogy valakit mindenképp be akar perelni. A Borsnak adott nyilatkozata szerint ez a valaki pedig a 2008-as eindhoveni Eb második helyezettje, Kovács Emese lesz. "Ezen az alapon bárkit meg lehet hurcolni. A helyszínen megegyezünk, látszik, hogy senki sem sérült meg, aztán amikor elmész, megvádol. A lányon nem látszott semmilyen sérülés vagy rosszullét, aljas dolognak tartom, hogy a távozásom után hívott rendőrt. Természetesen nem hagyom magam, és kiállok a becsületemért. Olyan erkölcsi kárt okozott nekem ez az egész, hogy arról fogalmuk sincs! Szombaton egy bevásárlóközpontban majdnem meglincseltek az emberek, mindenki ujjal mutogat rám, és azt kiabálja, hogy cserbenhagyó vagyok" - háborgott a Borsnak Gáspár, aki jó hírnév megsértése miatt akarja beperelni Kovács Emesét.