A Closer magazin szerint Jordan férjét kicsit megviselte az utóbbi időszak, az, hogy nejének nem sikerült teherbe esnie, és ezért úgy döntött, hogy hetente pár napra „szabadságolja” magát. „Alex sok mindent eltűrt, de a dolgok még rosszabbra fordultak, és végül elege lett. Azt mondta, hogy nem bírja elviselni a hangulatingadozásait, valamint azt a nyomást, ami a gyermekvállalás miatt nehezedik rájuk, és jó lenne, ha egy kis időt külön töltenének. Úgy véli, hogy csak úgy menthetik meg a házasságukat, ha hetente két napot a családjánál vagy a barátainál tölt” – nyilatkozta egy bennfentes. Egy másik állítólagos ismerős szerint Jordan egy kicsit kétségbe van esve, de úgy tesz, minta nem érdekelné, hogy mi történik. „Meglepődött azon, hogy Alex végre kiállt magáért” – nyilatkozta az illető, aki szerint a háromgyermekes celeb elfogadta férje ajánlatát, mert nem akarja, hogy drasztikusabb módszerekhez kelljen folyamodni.