horoszkóp

Pink terhes, állítólag

2010.11.10. 19:02 Módosítva: 2010-11-10 19:04:37

Napok óta keringő pletyka, hogy a 31 éves énekesnő és motorversenyző férje, Carey Hart szülők lesznek. Épp csak ők maguk nem nyilatkoztak még a témában, ami persze nem akadály, megteszik bennfentes ismerősök helyettük is boldogan, bárkinek. “A 12. hétben jár. Szerette volna két turné közé időzíteni ezt a dolgot, amikor van rá ideje” - idézte egyiküket a US Magazine.

Pink és Hart 2008-ban szakítottak ugyan egy időre, de tavaly ismét összejöttek. Természetesen az informátorok ezzel kapcsolatban is mindent tudnak: “Pink nagyon szerette volna megszilárdítani a kapcsolatukat. Most aztán igazán boldog, és fel van dobva, hogy ilyen hamar teherbe tudott esni. Fantasztikusan jó anya lesz!” Ez utóbbival kapcsolatban azért vannak, akikben merültek fel kétségek, az énekesnő ugyanis nagy botrányt kavart pár napja, mikor kijelentette, a kölköket néha igenis jól el kell tángálni.